Magyar Narancs: Két héttel ezelőtt, pénteken kapta meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) levelét, amelyben Balogh Zoltán kamarai elnök etikai eljárást kezdeményezett ön ellen. Megijedt?
Sándor Mária: Elolvastam a levelet, és visszatettem a borítékba. Ha én szombaton nappalos vagyok, akkor hajnal háromkor vagy négykor kelek. Ezért azt mondtam, jó, ennek hétfőn lesz itt az ideje, mert addig két műszakot teljes koncentrálással végig kell vinni. Szombaton reggel héttől este hétig dolgoztam, aztán vasárnap munkába indulás előtt feltettem a Facebook-oldalamra, mert azt mondtam, hogy erről a kolléganőknek tudni kell. Az Ápolót a Hazának, Hazát az Ápolónak című oldalon is megosztották, és a férjem telefonált, hogy órákon belül több ezer megosztás volt.
MN: Februárban nyilatkozott először a Házon kívül című tévéműsorban az egészségügyi dolgozók megalázó munkakörülményeiről, a ki nem fizetett túlórákról. Nem tartott retorziótól?
SM: Az első pillanattól, amikor a nyilvánosság előtt megszólaltam, gondoltam erre, hiszen olyan dolgokat hoztam felszínre, amelyekről tudtam: nem biztos, hogy a vezető rétegeknek tetszik.
| ||
MN: Milyen vezető rétegekre gondol?
SM: Én nem a mindenkori magyar kormányt hibáztatom az egészségügy jelenlegi helyzetéért, hanem azokat a szakszervezeti és kamarai vezetőinket, akik évtizedeken át a mindenkori magyar kormányt kiszolgálták. Most ott tartunk, hogy a törvény megengedi, hogy hat hónapig ne fizessék ki az ápolónők túlórapénzét.
MN: Az egészségügyi szakszervezet és az egészségügyi kamara ezt jóváhagyta?
SM: A MESZK és a Cser Ágnes vezette legnagyobb egészségügyi szakszervezet (Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – M. I.) aláírta, hogy a túlóra kifizetését hat hónapig el lehet húzni. Uniós normatívákra hivatkoztak, ugyanakkor a béreink hol vannak az uniós bérekhez képest? Januárban volt olyan kolléganő, akinek 80 órája nem volt kifizetve. Ez persze nem egy hónap alatt keletkezett, hanem egyik hónapban 30, másik hónapban 20, szóval így, hónapokig vittük magunk előtt a kifizetetlen órákat. A fő bajom az, hogy a régi egészségügyi érdekvédelmi szervezetek nem értek el tényleges eredményt. 2010 óta kötelező a kamarai tagság minden egészségügyi dolgozónak. A fizetésünkből vonják a havi 683 forintot, de nem látom az értelmét.
MN: Mi volt az a pont, amikor elszakadt a cérna?
SM: „Üvegbokszokban” dolgozunk a csecsemőosztályon, azaz mindig látjuk egymás munkáját. Csodálatos kolléganőim vannak, szeretettel, türelmesen bánnak a gyerekekkel, a szülőkkel, sokszor a teljesítőképességük határán. Olyan mérvű a nővérhiány, hogy egy nővér kiesése a másik kollégára tesz pluszterheket. Az egyik kolléganőm édesapja az elfekvőben haldoklott, de nem tehette meg, hogy ott maradjon vele. Reggel bement hozzá, letette a vizet az éjjeliszekrényre, 12 óra múlva visszament és az a pohár víz érintetlen volt, a papa ott volt lecsúszva az ágyban. Miközben tehát ő példaadóan végigdolgozta a műszakot, az édesapjának nem jutott nővér. Ezt másnap elmesélte, csorogtak a könnyei, mire azt mondtuk, menj el, majd megoldjuk, de ő maradt, hogy neki itt kell helytállni. Akkor azt mondtam: ezek a lányok sokkal többet érdemelnek, és kiállok értük az életem árán is.
MN: Hogyan kezdett neki?
SM: Február elején levelet írtam Orbán Viktornak, Áder Jánosnak és Balog Zoltán miniszter úrnak. Vasárnap délután a férjemmel kézen fogva elindultunk, hogy átadjuk a leveleket. Becsöngettem, felvette Orbán Viktor felesége, és mondta, hogy dobjam be a levelet a postaládába. Áder Jánosnál nehezebb volt, mert ott a biztonsági őrök nem vehették át, de hiába kérték, hogy ne hagyjam ott, én otthagytam, és eljutott hozzá. Balog úrnak később az Emberi Erőforrások Minisztériumába (Emmi) vittem be. Mindhármuktól kaptam választ, szépen megfogalmazott levelek, hogy bízzak, reménykedjek, de konkrétum nem volt.
MN: Mit remélt ettől?
SM: Igazából Áder János úr levele volt, ami kicsapta a biztosítékot, mert a legjobban benne bíztam, hogy ő mint az ország első embere tesz valamit. De azt írta, ez nem az ő hatásköre. Gondoltam, ha nem az ő hatásköre, akkor innen kezdve jön a média. Leültem, mondtam a férjemnek, te, a Házon kívül ilyenekkel foglalkozik, írok egy levelet, hogy szeretnék beszélni az egészségügyi szakdolgozók nyomorúságáról. Eltelt két nap, és kaptam rá választ. Találkoztunk, megszületett a riport.
MN: Egy áprilisi szombaton fekete ruhában ment be a munkahelyére, és ezzel kezdődött a Facebookon meghirdetett fekete ruhás mozgalom.
SM: A fekete ruhával az egészségügy gyászos helyzetére akartam felhívni a figyelmet, arra, hogy emberhez méltatlan körülmények között dolgozunk.
MN: A vezetőség levetette a fekete ruhát. Miért? Egyáltalán, az ön kórházában szokásos, hogy szombat délelőtt bent van a teljes vezetőség?
SM: Nem, de most bejöttek. Biztos a Facebook-oldalamon látták, hogy mire készülök. Azt mondták, hogy a fekete szín rossz hatással van a beteg gyerekekre, pedig egy szép amerikai nővérruha volt. Elég megalázó volt az egész, és akkor felmondtam, de utána visszamentem dolgozni, mert nem volt nővér, másnap az éjszakát is végigdolgoztam. Láttam a lányok arcát, meg a doktornő is kért, hogy „jaj, Mária, ne menjen el!”. Akkorra már kicsit kiment a gőz. Én ezekért a lányokért álltam fel, az ő hihetetlen szakmaszeretetük, emberségük, odaadásuk az, ami ma működteti az egészségügyet. Hétfőn visszavontam a szóban elhangzott felmondást, elfogadták, és megengedték, hogy a fekete szalagot kitűzve dolgozzam.
MN: Hány órát dolgozik egy kórházi ápolónő egy hónapban?
SM: Tavaly év végén, amikor a sok túlóránk felgyűlt, úgy 200-220 órát dolgoztunk egy hónapban. A szakápolóknál a havi 160-180 órához hozzájön havi 32 óra kötelező túlóra. Az egészségügyben hetente nyolc óra kötelezően vállalt túlóra van, tehát egy nővér kötelező óraszáma heti 48 óra. De amikor felvesznek, azt is aláíratják, hogy 12–24 óra között önként is vállalsz túlórát. A mi kórházunkban 24 óra az önkéntes vállalás. De mivel a délutáni és az éjszakai műszakpótlékkal, plusz a hétvégékkel is csak 130-140 ezer forintot viszünk haza, ezért másod-, harmadállást is vállalunk. Az ember elmegy gyerekre vigyázni, takarítani, vasalni, még mielőtt lefekszik aludni. Ha csak egy hiteled is van, borul a havi büdzsé.
MN: Önnek is van másodállása?
SM: Persze. Takarítok.
MN: Megkapták már az elmaradt túlórapénzüket?
SM: Amióta felszólaltam, a mi intézetünkben percre pontosan kifizetik a túlórákat – ennyit már elértünk. Madarat lehetett velem fogatni, amikor a 36 túlórámat elszámolták, és abban a hónapban hazavittem több mint 170 ezer forint fizetést. Boldogok voltunk, és azt mondtuk, most kaptunk méltó bért. De a kórházaknak erre nincs pénze. Ezért törekszenek arra, hogy ne legyen túlóra.
MN: Ez hogy lehet?
SM: Például úgy, hogy kivesznek egy nővért műszakból, és így a maradókra több beteg jut.
MN: Mennyi?
SM: Akár negyven-ötven. Másképp nem megy. Huszonnégyezer egészségügyi dolgozó hiányzik a rendszerből, és folyamatos a külföldre vándorlás. Napról napra kevesebben vagyunk. Olyan is előfordul adott esetben, hogy kevesebb beteget vesznek fel. A szabadságokat pedig nem adják ki, hanem le lehet csúsztatni, azaz a túlórádat kiveheted szabadnapként. Volt olyan kolléganő, akinek a tíznapos nyári szabadságát sztornózták, helyette megkapta a tíz napot csúsztatásban a ledolgozott túlórák helyett. Csakhogy ha valaki számol a túlórapénzével, elég nagy csalódás, amikor helyette csak csúsztathat.
MN: Mennyi túlórája volt júliusban?
SM: Nem osztottak be túlórára hónapok óta.
MN: Miért?
SM: Az önként vállalt túlórákat nem írtam alá. De nem bánom, mert a szakszervezeti tevékenységem nagyon elfoglal. Egyébként a kórházvezetés törekszik a békességre. Azt mondták, a munkámmal elégedettek. Azt hiszem, könnyen találtam volna másik kórházat, de a lányok a munkahelyemen mellettem állnak. Ha elfedett arccal, eltorzított hangon is, de elmondták a médiában, mi folyik a kórházakban.
MN: Miért nem merik vállalni arccal a véleményüket? Ha ennyire nagy a hiány szakápolóból, úgysem küldik el őket.
SM: Akkor is félnek. De arra is van példa, hogy valaki arccal nyilatkozik. Van olyan főnővér, aki minden demonstráción ott áll mellettem. Küzdünk az 50 százalékos nettó alapbéremelésért, hogy a műtőssegédeknek, betegszállítóknak, sterilizálóknak, mosodai munkásoknak, sofőröknek 80-90 ezer forintnál több fizetésük legyen.
MN: Május 12-én, az ápolók napján közös demonstrációt szerveztek az egészségügyi kamarával, amelynek az elnöke augusztus elején az etikai eljárást kezdeményezte ön ellen. Akkor még egyfelé haladtak?
SM: Május 12. az egészségügyben ünnepnap, és erről a napról egyeztetések történtek az új érdekvédelmi csoportok és a MESZK között. Többször kértük írásban a kamarát, hogy együtt menjünk, aztán hosszas könyörgés után belementek. Mi fekete ruhában vonultunk, a kamarai szervezésű menet pedig fehérben, aztán 17 órakor összeértünk a Kossuth téren. Nagyon megható pillanat volt, amikor a fehér ruhások levették a felső ruhájukat, és alatta volt a fekete. Mi, a fekete ruhások 5-6-ezren lehettünk. Ezt a tömeget csipetcsapatozta le Cser Ágnes szakszervezeti vezető. Azt mondta, sajnálja, hogy az újsütetű érdekvédelmi szervezetek úgy gondolják, hogy át kell venniük a hatalmat, és hogy politikai háttérerők felhasználják őket. Eközben ez a demonstrációnk kimondottan politikamentesnek volt meghirdetve a plakátokon is. Magánemberként meg bárki eljöhet egy demonstrációra.
MN: A csipetcsapatozásnál azért tovább ment Cser Ágnes. A Kossuth rádióban úgy nyilatkozott, hogy bizonyos gazdasági és politikai erők kormánydöntésre használják fel az egészségügyi szakdolgozókat.
SM: Sok furcsaság történt. Ha jól tudom, Balogh Zoltán kamarai elnök „meglepetésvendégnek” hívta meg Cser Ágnest, aki egyszer csak a színpadon termett, pedig előtte elhatárolódott ettől a tüntetéstől. De nem tudott szóhoz jutni, mert lefütyülte őt a közönség a színpadról. Ezzel jeleztük mindannyian, hogy ebből a régi, letűnt vezetésből nem kérünk.
MN: Viszont a színpadon állt Zombor Gábor államtitkár, aki azt mondta, hogy minden követelésükben igazuk van.
SM: Vele előző nap részt vettünk egy kerekasztal-beszélgetésen, aztán a másnapi demonstráción végighallgatta a beszédeket, petíciót adtunk át neki, és ő is felszólalt. Zombor Gábor államtitkár úrra mindenki kíváncsi volt, mert vele semmi bajunk nincs.
MN: Pedig ő a magyar egészségügy első embere.
SM: Zombor Gábor azt mondta, hogy a kormány komolyan veszi a problémáinkat, ezért is tárgyaltak akkor már hetek óta az ágazat képviselőivel, köztük velünk. De az 50 százalékos béremelésben nem történt előrelépés.
MN: Ezért rendeztek be június végén szegénykórházat egy hétig a József nádor téren?
SM: Igen. Ennek befejezése lett volna a július elsejei Semmelweisnapon a MESZK-kel közös demonstráció a Kossuth téren. Csakhogy a kamara közben meggondolta magát.
MN: Mi volt a MESZK kifogása önökkel szemben?
SM: Egyrészt az egészségügyi kamara és a Cser Ágnes vezette szakszervezet közben valamiféle együttműködési megállapodást kötött, másrészt az, hogy politikusokat is meghívtunk a rendezvényre. De hát, könyörgök, politikusok nélkül nem lesz változás az egészségügyben! Este politikai kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, ahová minden párt meghívást kapott.
MN: És el is jött?
SM: A Fidesz, a KDNP és a DK nem képviselte magát.
MN: Zombor Gábor államtitkár június végén már úgy nyilatkozott, hogy július elsejétől, ha nem lesz is 50 százalékos fizetésemelés, de 43 ezer szakdolgozó bére 10-15 ezer forinttal emelkedik.
SM: Az államtitkári ígéret csak az ágy mellett dolgozó ápolónőkre vonatkozik. De ők sem béremelést kapnak, hanem valamennyivel magasabb délutáni, illetve éjszakai pótlékot. Ez a pótlék 2011 óta be van fagyasztva, tehát hiába volt valakinek alapbéremelése, ami nálunk háromévenként 2-3 ezer forint, a délutáni és éjszakás pótlék nem emelkedett ezzel arányosan. Most ezt a befagyasztást szüntették meg, azaz a pótlékot is hozzáemelik az alapbérhez, ez valóban kb. háromezer forint emelkedést jelent. Én ezt nem béremelésnek, hanem adósságrendezésnek hívom, mert ennek már 2011-ben meg kellett volna történnie. Ezért kértük, hogy legalább 2015. január 1-jétől visszamenőleg arányosítsák a pótlékokat a fizetésekhez, de nem sikerült.
MN: Akkor nem 10-15 ezer forintos béremelésről van szó?
SM: Közel sem, és még egyszer mondom, nincs béremelés. Ez adósságrendezés, hiszen mi ezért a pótlékért már eddig is megdolgoztunk, csak nem kaptuk meg.
MN: Egészségügyi államtitkár eddig nem hívott ápolónőt kerekasztal-egyeztetésre.
SM: A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) tagja vagyok, és a többedik demonstrációnk után május 11-én létrejött egy kerekasztal-beszélgetés. Kiss László, a FESZ elnöke úgy gondolta, hogy ott a helyem. Engedélyt kért Zombor Gábortól, hogy részt vehessek a megbeszélésen. Leültem a delegációnk mögé, hiszen én csak ápolónő vagyok, nem tartozom az elnökségi tagok közé. Bejött Zombor úr, és amikor észrevett, felemelt egy marha nehéz széket, odatette az asztalhoz, és azt mondta, hogy „maga itt ül”.
MN: Más gesztust is tett az államtitkár?
SM: Utána volt egy négyszemközti beszélgetésünk, ahol azt mondta, hogy ha bármilyen atrocitás ér, forduljak nyugodtan hozzá.
MN: Akkor már csak ezért sem kellett annyira izgulnia az etikai vétség miatti eljárást tartalmazó levélért. És okafogyottá vált is az egész, hiszen Balogh Zoltán MESZK-elnök visszavonta a feljelentést. Netán a magas szintről érkező védelem lehetett az oka?
SM: Nem látok összefüggést a kettő között. Feltételezem, azért vonta vissza, mert az egész szakma felháborodott. A visszavonást a kollégáim kiállása eredményének tekintem.
MN: Balogh Zoltán azt mondta, fenyegetéseket kapott ő és kollégái is, ezért hátrál meg.
SM: Ezt nem tudom, de ha valaki e-mailben fenyegetést kap, annak nem lehet eltüntetni a nyomát, erre pedig vannak jogi megoldások. A feljelentést egyébként nem értettem, de azt sem, hogy utána mi történt. Én Balogh Zoltánt, a kamara elnökét mindezek ellenére szimpatikusnak tartom, és annak sem látom akadályát, hogy ha a szakszervezetünk jónak látja, együttműködjünk a jövőben a közös célokért.
MN: A családja mit gondol róla, hogy közszereplővé vált?
SM: Maximálisan támogatnak. A kislányom rengeteget dolgozik a kitűzők gyártásával. A férjem nyomtatja a plakátokat. Fel is tettem egy fényképet a Facebook-oldalamra, hogy demonstráció előtt hogyan néz ki a konyhánk.
MN: A MESZK nem kérte fel, hogy nekik dolgozzon?
SM: De igen. Én viszont az első pillanattól nem vagyok megelégedve a munkájukkal, és ez a legtöbb kolléganő véleménye. Elszomorított, hogy el akartak hallgattatni.
MN: Sokan sokféleképpen látják az ön jövőjét. Megfordult a fejében, hogy politikai pályára lép, netán tényleg kormányt akar buktatni?
SM: Bármit mondjanak és írjanak, nekem az a célom, hogy elérjük az 50 százalékos nettó béremelést minden egészségügyi dolgozó számára, és hogy a munkakörülményeink javuljanak, mert itthon akarunk boldogulni. Ha ez a kormány valóban család- és emberbarát, és egyházi vezetője van a szakmánknak, akkor legyen hiteles, és tegyen eszerint. Ritka szabad perceimben szoktam arról ábrándozni, hogy utána újra olyan „egyszerű” ápolónő és családanya leszek, mint korábban voltam.
